Nizzai karnevál

Véletlen kép

Kávé fajták

Nizzának szegfű a jelképek, itt ahol évente 2800 órán át süt a nap, január végén már virágzik a mimóza. Évente több mint egymillió ember élvezi a francia Riviéra, a Cote d’Azur egyik legfontosabb eseményének számító kéthetes téltemető Nizzai karneválra. A 2010. február 13. és 28. között sorra kerülő, a Kék bolygó királya nevű eseménysorozatra pályázaton választják ki nemcsak a tűzijátékok és az utcai díszítések kivitelezőjét, hanem a jelmezek tervezőjét is.

Nizzai karnevál története

A Nizzai karnevál előzményei,mint sok más karnevál is, a középkorba nyúlnak vissza. Ahogyan más Nizzai karneváltájakon is a hosszú böjt előtt az emberek szerettek kicsit szórakozni. Az írások szerint a karneváli fenség először 1873. február 23-án érkezett a városba, ekkor született meg a mai Nizzai karnevál alapja. Az első virágcsatát (Bataille de Fleurs) pedig három évvel később tartották az Angol sétányon. A virágcsata mára inkább virágparádévá alakult. Bár a hagyományokat sokan ma is tisztelik, amikor jól megdobálják egymást mimózával. A Nizzai karneválon (virágparádén) minden évben tizenöt-húsz virággal feldíszített gépjármű gurul végig, rajtuk sok csinos lánnyal, akik sosem felejtenek el mosolyogni, még akkor sem ha éppen rossz az idő.

Nizzai karnevál napjainkban

A Nizzai karnevál előírása szerint egy-egy kocsi díszítésének négy-ötezer virág tőből kell állni. A legalább 7 méter hosszú, 2 méter széles és 6 méter magasNizzai karnevál építményt teljesen be kell fedni virággal. Még annak is rendje van, hogy a virágokat hétfőn és csütörtökön osztják ki a díszítőknek. Természetesen a Nizzai karnevál üzletnek sem rossz a helyi termelőknek, hisz 90 százalékát otthon szerzik be a kellékeknek. Így a Nizzai karnevál idején a nizzai és környékbeli virágtermesztők a kereskedőkkel együtt ugyancsak színpompás virágfelvonulást rendeznek, hasonlóan a debreceni virágkarneválhoz.

Dél-Franciaország tengerparti nagyvárosában évente egymillió ember élvezi az egyre színesebb, látványosabb téltemető felvonulást. Főként Franciaországból jönnek, de a szomszédos Olaszországból, sőt Nagy-Britanniából és észak és kelet-európai államokból is érkeznek látogatók.

Megosztás közösségi portálokon


Keresés

Hasznos oldalak

Karnevál
Riói karnevál
Velencei karnevál
Kanári szigeteki karnevál
Kölni karnevál
Ausztria
Horvát szigetek
Görögország
Olaszország
Bükfürdő
Rudas fürdő
Harkányi fürdő
Várkertfürdő
Farsang

Népszerű oldalak

Óraátállítás 2011
Nőnapi köszöntő - Nőnapi ...
Peugeot 3008
Samsung Shark (S5350) és a ...
Samsung Galaxy S (GT-I9000)
Akkumlátor
Almás süti
Diós beigli - Mákos beigli
Adriai-tenger
Sajtleves receptek

Legújabb oldalak

Vajaspiskóta
Kókuszos kocka
Flamand ragu
Őzgerinc angolosan
Pénz és Párkapcsolati blokkok ...
Almás lekváros szelet
Parasztos csirkemell
Töltött galamb
Tavaszi óraátállítás
Nyári óraátállítás


Az oldalon közzétett információk csak tájékoztató jellegűek, azok nem minősülnek ajánlattételnek!



Weblink Linkgyűjtemény Keresned sem kell!




Szerkesztési feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Jogi nyilatkozat | Infobomba médiaajánlata

Lap tetejére